Zanzibár

Jambo! Azaz jó reggelt, jó napot, jó estét, szia! Ez a köszönés napszaktól, nemtől, életkortól függetlenül. A szuahéli nyelvből, ha mást nem is, ezt az egy szót biztosan megtanulja, ha Zanzibárra látogat!


Zanzibár

Zanzibár úti célok:



Zanzibár

Szegfûszeg-sziget: Zanzibar
Zanzibar – ez a szó még ma is olyan titokzatos és mesebeli hangzású, mint Timbuktu vagy a régi Szamarkand neve. A sziget elnevezése perzsa eredetû: Zangh=fekete, bar=part, vagyis Fekete part. A két nagyobb (Zanzibar és Pemba), valamint néhány kis korallszigetbol álló és mindössze 2642 km2 területû Zanzibar az Indiai óceánban helyezkedik el, kb. 25 mérföldre Tanzánia partjaitól. A szegfûsziget a XIX. század második felében angol-német gyarmati vetélkedés tárgya lett. Végül is Anglia az Északi-tengeren fekvõ Helgoland szigetért „elcserélte” a német császárral Zanzibart, amely brit protektorátus lett, egészen 1963. december 10-én bekövetkezett függetlenségéig. Zanzibar 1964 áprilisában Tanzánia néven egyesült Tanganyikával. Leírhatatlanul csodálatos homokos tengerpartok jellemzik, melyeket korallzátonyok szegélyeznek. És persze a történelmi Stone Town varázsa, melyrõl azt mondják, hogy az egyetlen mûködõ õsi város Kelet Afrikában. 

A szárazföldi Afrika felõl érkezõ repülõgép ablakánál szorongva várjuk a leszállást az afrikainál sötétebb és mégis élénkebb zöld színnel a tengerbõl kiemelkedõ Zanzibárra. Igaz, a repülõgépen érkezõ utast nem csapja meg az elsõ pillanatban a szegfûszeg bódító illata, de a tengeri széltõl ringó karcsú kókuszpálmák erdeje feledhetetlen látványt nyújt az idegennek. Zanzibár a kókuszpálmák hazája. A két sziget több mint 4 millió ilyen karcsú fával rendelkezik.
Egy J. F. Elton nevezetû angol utazó írta még 1879-ben, hogy egy mûvész Zanzibarban éveken át találna munkát és ihletet. A kis szigeten a „kultúrát” nem a Vilmos-korszakból származó templomok, az európaiak villái és a tehetségtelen másolással készült álgótikus katedrálisok képviselik. A szinte erõdszerû épületek, a függõ arab erkélyek alatti kétszárnyas, súlyos, fényes, rézveretes kapuk külön tanulmányt érdemelnének. Az ajtók naponta fényesre dörzsölt rézveretei nyolcszögletû, tíz centiméterre is kiugró csúcssorokban végzõdnek. A gazdagon faragott kapuk díszítményein általában halmotívumok és indiai hatásra lótuszvirágok láthatók. Ezek az ajtók a legegyszerûbb háznak is palotajelleget kölcsönöznek. 
A keskeny utcákon még nem is olyan rég riksák közlekedtek. Manapság az ügyes zanzibári sofõrök kacskaringóznak taxijukkal a helyenként alig két méter széles sikátorokban. Az üzletekben, bazárokban mesés elefántcsont-faragások és híres „zanzibári ládák” találhatók, amelyek jó részét Indiából hozzák.
Az egykori szultáni palota környéke Zanzibar város központja, ahol többnyire arabok, a kereskedelmet kezükben tartó indiaiak laknak. Az õslakosságnak számító afrikaiak – shiraziak – vályogházakban élnek, illetve az 1964 óta épült két-három emeletes új téglaházakban. Az asszonyok itt is, ott is fekete klottlepelbe vagy fátyolba burkolva ülnek a földön, a fal mellett. Az indiai nõk tarka, szelõs szárikban sétálnak esténként a tengerparton. A közel 300 ezer fõnyi lakosság – afrikaiak, arabok és indiaiak – 95%-a mohamedán. Európai telepesek sohasem voltak Zanzibarban, csupán az angol uralom – protektorátus – idején néhány száz tisztviselõ és katona. De ma is különleges látványosságnak tartják a XIX. század hetvenes éveibõl származó anglikán székesegyházat, amely azon a helyen áll, ahol évszázadokon keresztül nyüzsgött a világ egyik leghírhedtebb rabszolgapiaca. Oltára pontosan ott emelkedik, ahol annak idején a pellengér volt, amelyhez a megkorbácsolandó rabszolgákat kötötték. A XIX. század derekán ugyanis a rabszolgakereskedelem volt a zanzibari szultánok fõ jövedelemforrása.

Látnivalók Zanzibaron

Stone Town
Bár nincs különösképpen romantikus neve a városnak, Stone Town mégis Zanzibár legrégebbi városa és kulturális központja, éppen hogy csak változott az elmúlt 200 évben. Hangulatos, kanyargós sikátorok, nyüzsgõ bazárok, mecsetek, arab házak jellemzik a várost. A házak tulajdonosait gyakran láthatjuk az extravagáns stílusú bejáratai ajtójuk elõtt. Ezekbõl az egyedülálló, kézzel faragott ajtókból több mint 500 különbözo mintázatút láthatunk a városban. Érdemes több órát eltölteni a szórakoztató, labirintusszerû, keskeny utcácskák és sikátorok falai között. Stone Town-t megérdemelten nyilvánították a Világörökség részévé!
A házak többsége, melyeket mai is láthatunk a XIX. században épült, amikor Zanzibár az Indiai óceán régiójának legfontosabb kereskedelmi központja volt. A korall jó építõanyagul szolgált a helyiek számára, viszont nem túl idõtálló így számos épületet renoválni kellett. Arra nagyon figyeltek, hogy a város megõrizze eredeti stílusát és varázsát.

Amit érdemes megnézni Stone Town-ban
A piac a legnagyszerûbb hely a városban, amit akkor is érdemes megnézni, ha nem szándékozunk vásárolni. A sziget minden pontjáról érkeznek ide árusok, akik a portékájukat árulják és jönnek mások is, akik olyan termékeket vesznek, amit falujukban nem lehet kapni. Speciális látványt nyújt a „khanga” (a helyi nõk ruházata). A rendszeresen tartott árverések feledhetetlen élményt nyújtanak.
Livingstone Háza 1860 körül épült Sultan Majid részére. Misszionáriusok és kutatók kiindulópontjául szolgált. A legjelentõsebb Dr. David Livingstone volt, aki itt élt mielõtt megkezdte utolsó útját a szárazföld belsejébe.
The Peace Memorial Múzeum érdekes képet ad Zanzibár történelmérõl. Több részbõl áll: régészet, korai ipar, rabszolgaság, paloták, mecsetek, szultánok, felfedezõk, misszionáriusok, háztartási cikkek, bélyegek, érmék, halászat, szegfûszeg, földmûvelés stb.
Múzeum Palota, nagy fehér épület, mely az 1890-es években épült a Szultán családtagjai részére, 1911-ben a zanzibári Szultán hivatalos rezidenciája lett. Az 1964-es forradalmat követõen átnevezték Peoples` Palace-nak. 1994-ben a palotából múzeum lett, mely a Szultán múltját tárja elénk.
A Csodák Háza egy hatalmas, többszintes, négyszög alakú épület, tetején egy nagy óratoronnyal. 1883-ban épült Sultan Barghash ünnepélyes palotájaként. Ez volt az elsõ palota Zanzibárban, melynek elektromos világítása és elektromos liftje volt. Nem meglepõ, hogy amikor megépült az emberek Beit el Ajaib-nak, vagyis a csodák palotájának hívták. Még napjainkban is Zanzibár legnagyobb épületeinek egyike. Tervbe van véve, hogy megnyitják Nemzeti Múzeumnak.
Az Arab Erõd a Csodák Háza mellett található. 1698 és 1701 között építette az omani Busaidi csoport. Egy nagy magas épület sötétbarna falakkal. Nyitva áll a látogatók részére, sõt még üzletek és szabadtéri színház is találhatók benne.

Fûszerültetvény
Zanzibár történelme nem lenne teljes a szegfûszeg, szerecsendió, fahéj, bors és számos más fûszer nélkül. Fûszerültetvényre látogatva élvezhetjük a friss fûszerek illatát, részletes listát kaphatunk a különféle fûszerekrõl, és ezeknek az ételekben és kozmetikumokban történõ hasznosításáról. Lehetõség nyílik fûszerek és fûszerolajak vásárlására is.

Jozani erdõ
A Jozani erdõ Zanzibár központi részétõl keletre esik. Otthonául szolgál a ritka Red Colobus majomnak. Ezek a majmok a sziget jellegzetességei közé tartoznak és szabadon kóborolnak. Néhányat közülük a rezervátumon kívül is lehet látni, hihetetlenül fotogének! A Jozani erdõben más állatokat is találhatunk, különféle majmokat, kismalacot és a ravasz zanzibári leopárdot, melyrõl azt mondják, hogy éjszaka etetik, valószínûleg ezért sincs nyitva a rezervátum este. Kitunõ természetes ösvénye van, jól képzett vezetõkkel.

Kizimkazi mecset és Delfin túra
A sziget déli részén található, Kizimkazi egy halászfalu, ahol számos palackorrú delfin iskola található. A faluból induló rövid hajótúra alkalmával találkozhatunk delfinekkel, ha szerencsések vagyunk még úszhatunk is a közelükben, feledhetetlen élmény. Kizimkazi-ban található egy XII. századi mecset is. Érdemes meglátogatni a falut nemcsak természeti, hanem kulturális jelentõsége miatt is.

Börtön sziget és óriás teknõsök
Annak idején a szigeten volt a nem megfelelõen viselkedõ rabszolgák börtöne. Nem messze található Stone Town-tól. A szigetet csodálatos korallzátonyok veszik körül, így ideális snorkellingezõk számára, gyönyörû fehér homokos tengerpartja pedig a napozás szerelmeseinek igazi paradicsoma.
A sziget emellett az óriás teknõsök otthona is, amelyeket a Seychelles szigetekrõl importáltak a XIX. században. A szigeten eltöltött idõ teljes felfrissülést nyújt az itt található hangulatos kis étteremmel, ahol frissen fogott halakat fogyaszthatunk.



Forrás: Zanzibár ismertető - Start Utazás




Keresés
8 499 utazás 332 610 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás