Ablak a Világra - Utazási magazin


Négy újabb horvát borrégió


Kapcsolódó cikkek



Négy újabb horvát borrégió

Eszék-Baranya Megye Idegenforgalmi Közösségének vezetői nemrégiben a vonzó borrégió továbbfejlesztéséről számoltak be: a mint egy 67 ezer eurós beruházás keretében ugyan is négy különböző szőlőtermő vidéken át vezető további négy borutat kívánnak kialakítani.
A négy új terület a következő: a Đakovó-i, a Našice-i, az Erdut-i és az Eszéktől északra fekvő baranyai területek.

A tervek szerint a megadott területek gazdag kínálatának felfedezésére vágyó turisták vonzó kiindulási pontokról kezdik meg a bortúrát. A baranyai terület kiinduló állomása Savoyai Jenő Bilje településéhez tartozó egykori kastélya lesz, ahol egyébként egy kisebb vadászmúzeumot is berendeznek. A baranyai túra befejezéseképpen a turisták ellátogatnának a kihagyhatatlan Kopácsi-réthez, valamint a Suzában ésZmajevacban már évek óta működő borospincékhez és gazdaságokra. A tervek szerint a híres aljmaši kegyhely lesz a kiinduló állomása az erduti szőlővidéket bejáró túráknak, melyek több magánpincészet, valamint az Erduti Szőlészeti Vállalat meglátogatását is magában foglalnák. A Đakovói székesegyháztól indulnak azok az érdeklődők, akik a dakovói borutakra kíváncsiak, majd a túra során ellátogatnak a lipicei méneshez is, míg a nasicei borvidéket választók a Bizováci Gyógyfürdők, illetve Donji
Miholjac városkából indulnak útnak. A fentiekből kitűnik, hogy nem kizárólag borturizmusról van itt szó, hiszen a turistáknak számos
más attrakciót is kínálnak, úgy mint: kulturális műemlékek, a környező települések felfedezése, múzeum- és galérialátogatás, séta a baranyai kilátókig, és ehhez hasonló, az itteni tartózkodást tovább színesítő, kiegészítő turistacsalogató programok.

Eszék-Baranya Megye Idegenforgalmi Közössége: www.tzosbarzup.hr


Forrás:   









© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás