Limassol

Limassol a sziget második legnagyobb városa, és szinte egész évben érkeznek ide turisták. Nem véletlenül! A barátságos helyiek, a modern szállások és a csodás tengerpart vonzza a pihenni vágyókat.


Limassol

Limassol úti célok:



Limassol

Limassol

Olyan város, ahol mindig szezon van. És ezt mind lakóinak köszönheti, akik barátságos, vállalkozó kedvű és kedves emberek. Minden út a városunkba vezet, mondják a Limassoliak. Mindegy, melyik repülőtérre érkeznek, mindkettőtől mindössze 1 órányi távolságra fekszik. Hajóval érkeznek? Semmi gond, hiszen kikötőnkben minden hajó otthonra talál. Limassol a sziget második legnagyobb városa, egy tengerparti világváros, 16 km hosszú partszakasszal, forgal bevásárlóközponttal, számtalan tavernával és mozgalmas éjszakai élettel… Ciprus történelme 8500 évre nyúlik vissza, ezért mindenhol történelmi nyomokba botlunk utunk során. Templomok, várak, kolostorok, katedrálisok …
Limasolból minden nevezetes hely elérhető kevesebb, mint egy óra alatt. A város mellett fekszik a Kolossi Középkori Kastély, ahol a keresztesek telepedtek le és kezdtek hozzá a szigeten híressé vált bortermeléshez, miután Oroszlánszívű Richárd a szigeten kötött házasságot Navarrai Berengaria-val. De ne felejtkezzünk el az Krotiri sós tóról sem, amely több ezer madárfajnak ad otthont.

Limassol minden elvárásnak képes eleget tenni, akár első osztályú olcsó szálláslehetőséget keres, akár nyaralni akar, akár hivatalos célból érkezik. Itt 365 napon át főszezon van.

Tavasszal érkezik?
Akkor vegyen részt a karneválon! Csodás színkavalkád, változatos jelmezek, fantasztikus jelmez-bálok, és vidám partik… És mindezt egy változatosan virágzó környezetben.

Nyáron érkezik?
Ekkor kezdődik a Limassoli Fesztivál, melynek különböző rendezvényei, zenei, tánc- és színházi programok a történelmi múltú épületek falai közt különleges élményt nyújtanak. Vagy keressék fel a Kuriumi amfiteátrumban megrendezendő ünnepi hetek előadásait, egy Shakespeare drámát, egy koncertet… higgyék el felejthetetlen élménnyel gazdagodnak.

Ősszel érkezik?
Sebaj, hiszen most lesz a borfesztivál városunkban. Patakokban folyik a hegy leve, a legkülönfélébb fajtákat kóstolhatja meg, és mindez nem kerül Önnek semmibe!

Esetleg télen érkezik?
Lehetséges, hogy más üdülőhelyeken éppen „téli szünet” van, de nem  Limassolban! Minden hotel, étterem, taverna, színház és koncertterem nyitva van, és óriási kínálattal várják a vendégeket. A közeli Troodos hegyen síelhet és mindössze egy órával később egy védett teraszon napozva szürcsölheti az Apres-Ski-Drinket, egy csodás koktélt!

Forrás: Limassol ismertető - Start Utazás




Keresés
8 884 utazás 351 335 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás