Larnaca

Larnaca Ciprus délkeleti partján fekszik, és minden évben látogatók sokaságát vonzza. Larnaca csodás történelmi emlékeket tudhat magáénak, így érdemes egy kis városnézésre is időt szánni a parti pihenés mellett.


Larnaca

Larnaca úti célok:



Larnaca

Larnaca

A város neve a „larnax” szóból származik, ami annyit jelent, mint temetkezőhely vagy szarkofág, melyekből nagy számban található a vidéken. Ellentétben a régi városokkal mint Salamis, Amathus, Alasia, Enkomi, ahol földrengések és más természeti katasztrófák pusztítottak és amelyeket a lakosság elhagyott, Larnaca az alapítástól kezdve fejlődik a maga eredeti földrajzi magja körül, Kition királyságának régi maradványain. Larnaca már ősidők óta vonzotta a látogatókat a messzeségből. Némelyek telepesként jöttek, mások békét kerestek, mint például a legendáktól övezett föníciaiak, de megjelentek a hódítók is. Először a perzsák, aztán a rómaiak, lusitánok, velenceiek, törökök és nem utolsó sorban az angolok. Az antik Kition  idejében, anélkül hogy a történelem részleteibe vesznénk, két jelentős férfi nevét kell megemlíteni. Zenont, a sztoikus filozófia alapítóját és Szent Lázárt, aki Kition püspöke volt és akit a város védőszentjévé avattak.

Hagyjuk az ókori történeteket nyugodni és forduljunk a modern idők felé. Egy új korszak kezdődött 1878-ban, amikor Larnacán az angol gyarmatosító csapat földre szállt. Létrejött Ciprus legjelentősebb kikötővárosa és diplomáciai központja: Larnaca.

A város bevásárló és kereskedelmi centruma közvetlenül a fürdősétány mögött található. Larnaca sokféle árut kínál a látogatóknak: ékszert, bőrárut, kabátot, kézitáskát és cipőt, valamint különböző ajándékokat, például ikonokat, cserépedényeket és híres csipkét Lefkaraból. Ami a látogatók gasztronómiai ellátását illeti, a különböző éttermek sokasága gondoskodik az utasok jólétéről. A nap, a homok és a tenger szerelmeseinek a legideálisabb hely.

A gyönyörű homokos strandok a családoknak veszélytelen strandélmény nyújtanak. Az egész part hosszában luxushotelek várják a vendégeket.



Forrás: Larnaca ismertető - Start Utazás




Keresés
5 230 utazás 306 955 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak