Ablak a Világra - Utazási magazin


Dél-Spanyolország legnépszerűbb tengerpartja: Costa del Sol


Kapcsolódó cikkek



Dél-Spanyolország legnépszerűbb tengerpartja: Costa del Sol

Szemben Észak-Afrikával, Európa legdélibb vidéke az Ibériai-félsziget déli részén található Napos-part, azaz Costa del Sol. Azt a körülbelül másfél száz kilométeres szakaszt illetik e névvel, mely keleten Nerja városától a nyugati végen fekvő, brit fennhatóságú Gibraltárig terjed. Központja a hatszázezer állandó lakót számláló Malaga, mely egyszerre mutatja forgalmas nagyvárosi, szépséges kikötői és mutatós történelmi arcát. Megtekinthetjük a római kori kőszínház maradványait, a város fölé emelkedő Alcazaba középkori erőd falait, a kétszázötven évig épült, egytornyú katedrálist. Felkereshetjük Pablo Picasso szülőházát és a Picasso Múzeumot is. Sétálhatunk a pálmafák övezte, széles promenádon, óriás teherszállító hajókat bámulhatunk a kikötőben, a bevásárlóutcákban pedig itt is feltűnnek a világ nagyvárosaiban mindenütt fellelhető divatmárkák üzletei. 

Malagától légkondicionált, HÉV-szerű vasút visz a tengerpart közelében délnyugati irányba, egészen Fuengiroláig, forgalmas nyaralótelepüléseket, valamint a várostól nyolc kilométernyire fekvő repülőteret is érintve. Torremolinos, Benalmadena népszerű üdülőközpontok, magasodó apartmanházak, szállodák százaival. Ez utóbbi városka a turisták körében akváriumáról, vidámparkjáról híres. Fuengirola az utóbbi években vált a Napos-part egyik kedvenc városává. Hét kilométer hosszú, homokos tengerpartján nem szoronganak annyira a napozni vágyók, mint Torremolinosban, amely csúszdaparkja és vidámparkja miatt is igen népszerű.

Autóbusszal vagy bérelt autóval nyugat felé továbbhaladva ne hagyjuk ki Mijast. A település két részből áll: a tengerparti nyaralóövezetből és a dombvidéken, négyszáz méter magasan fekvő faluból, amelynek fehérre festett házai az eredeti szépségében megmaradt tipikus andalúz helység képét varázsolják elénk. Akár szamárháton vagy konflissal is bejárhatjuk a dimbes-dombos utcákat. Mijastól bő harminc kilométernyire található Marbella, melyet sokan még ma is a gazdagok exkluzív üdülőhelyének tekintenek. A kikötőben álló drága jachtok, a városban látható szép villák, az elegáns üzletek, szállodák ezt erősítik meg, de ma már nem luxus Marbellán nyaralni (vagy akár ugyanolyan, mint a Sol más városaiban). Igaz, akinek sok-sok pénze van, itt még könnyebben elköltheti.

Malagától keletre is hosszú tengerparti szakaszok között válogathat a turista. A Sol keleti végén – Malagától 55 kilométerre – találjuk a csaknem kétszázezer lakót számláló Nerja városát, híresen szép tengerével. A térség legfőbb látványossága mégis az 1959-ben felfedezett, négy kilométer hosszú cseppkőbarlang, világszenzációnak számító őskori rajzaival. 

Aki a Napos-parton tervezi nyaralását, legalább tíz napra, de inkább két hétre utazzon, hogy minél több látványosság beleférjen programjába. Hiszen akárhol szállunk meg a környéken, egy-két órai utazással elérhető Granada, ahol a középkori királyi palota, az Alhambra felejthetetlen kirándulás; Córdoba, a város fölé emelkedő Mezquita-mecsettel, az iszlám pompázatával; a lüktető nagyváros Sevilla, hatalmas katedrálisával, mór harangtornyával, valamint az Alcazarral, a királyi palotával; vagy a szépséges Ronda, ahol mély szurdokon ível át a Puente Nuevo kecses hídja.











© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás