Ablak a Világra - Utazási magazin


Édeni sziget – Saint Lucia



Édeni sziget – Saint Lucia

Ez a paradicsomi kis sziget a Kis-Antillák szigetcsoporthoz tartozó szigetállam. A Saint Vincentés a Grenadine-szigetektől észak-északkeletre, Barbadostól északnyugatra, Martinique-tól délre helyezkedik el.

Területe 620 négyzetkilométer, lakosainak száma mintegy 160 000. Nevét Szirakúzai Szent Lucáról kapta – az itt élő helybeli karibi törzsekkel 1660-ban kötöttek szerződést a francia gyarmatosítók. 1663 és 1667 között britek uralták a szigetet. Ezt követően, amikor háború dúlt az angolok és franciák között, a sziget 14-szer cserélt gazdát. 1814-ben végül a britek szerezték meg a sziget irányítását.

A vulkanikus eredetű szigeten trópusi éghajlatú uralkodik, ennek eredményeképpen földjein cukornádat, banánt, kókuszdiót, kakaót és citrusféléket termesztenek. Iparát a mezőgazdasági termékek feldolgozása (cukor- és rumgyártás) jellemzi, de ma már dinamikusan fejlődő ágazat az idegenforgalom is.

A sziget érdekessége még, hogy két Nobel-díjas (Arthur Lewis és Derek Walcott) is itt született, ezzel a lakosságszámhoz viszonyítva a Feröer-szigetek után a második helyen áll.


Forrás:   





Keresés
8 856 utazás 340 455 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?
Utazási magazin


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás