Tavaszköszöntő Málta és Gozó Szigetén

Kedvencek közé     Nyomtatás     Küldje el ismerősének!        Azonosító: 276412
Lejárt ajánlat
Ellátás: reggeli
Szálláshely:3*
Indulás:Budapest
Utazás:repülővel
Típus:körutazás

Ország: Málta, Málta
Város: Valletta

Szállás / program részletes leírása





1. nap:
Budapest – Málta (repülővel)Elutazás Budapest Liszt Ferenc repülőtérről menetrendszerinti repülőjárattal Máltára, majd autóbusszal a Kék Barlanghoz indulunk, mely gyönyörű ragyogásával köszönt bennünket. Marsaxlokk halászfalu kikötőjének sárga-piros-kék kishajói igazi emblematikus képsorokra késztetnek bennünket! Szálláshelyünkre érkezünk, ahol 3 éjszakát töltünk el.

2. nap:
Pihenés Máltán vagy Gozo és Comino hajóval!Reggeli után pihenhetünk, élvezve a tavaszi napsütést, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: hajóval Gozóra indulunk. A Szent Pál sziget irányába északra utazunk, majd (jó idő esetén) kompunkkal elhaladunk a szépséges Kék Lagúna mellett. Gozóhoz közeledve kirajzolódnak a sziget domborulatai. Első állomásunk Dwejra védett öble és a képeslapokról jól ismert „kék ablak” egykori helyszíne (nemrég, 2017. márciusban összedőlt), mely bennünket is fotóra csábít. Viktóriába, a sziget fővárosába érkezünk, ahol rögtön a Citadellához (erőd) és a katedrálishoz (kívülről) lépcsőzünk, ahol gyönyörű panoráma tárul elénk. Szabadidő a városban (ebédidőben megkóstolhatjuk a paradicsomos bruschettát és a kecskesajttal töltött raviolit), majd a Ġgantija megalitikus templom együttesnél (világörökség) elcsodálkozunk mítoszán, miszerint egy óriás istennő alkotta a több mint 5500 éves, ősi templomokat egyetlen éjszaka alatt... Utolsó állomásunkon Marsalforn sólepárló medencéivel szegélyezett partvonalán ismerkedünk a mesterséggel, majd visszahajózunk Máltára.

3. nap:
Pihenés Máltán vagy egész napos kirándulás a szigeten!Egész nap ismerkedhet Máltával, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: egy egész napos kirándulás. Első állomásunk a csodaszép San Anton kertek: az elnöki rezidencia mellett épített kertben a gyönyörűen gondozott növények, szökőkutak, tavak, sőt papagájok, hattyúk és teknősök várnak. Később Mosta Dómjának gigantikus méretű kupoláját látogatjuk meg, mely a világon a 3. legnagyobb! Az üveg és ezüst kézművesség falujában, Ta Qaliban ismerkedünk mesterségeivel, sőt vásárolhatunk is. Mdina csendes városában tett sétánk során érezzük a történelmi zarándokhely múltját és jelenét, a középkori hangulatú szűk utcák hangulatát élvezzük. Szabadidőben egy igazi máltai ebédet fogyaszthatunk (hal- vagy nyúlételek formájában). A városfalról kitekintve intünk búcsút, majd a Dingli sziklákhoz vezet utunk, ahol csodálatos panorámában gyönyörködünk: a lábunk alatt meredek sziklafal és a tenger, a távolban pedig a Magdolna-kápolna és a lakatlan Filfla-sziget… Szálláshelyünkre térünk vissza, majd rövid pihenőt követően fakultatív lehetőséget kínálunk az estére: idegenvezetőnkkel Valletta óvárosába indulunk, a Felső Barakka térhez. A tér kertjének árkádjaiból felejthetetlen képeket készítünk a szemközti Három Városról és a Grand Harbourról. Sétánk során megtekintjük a Szt. János társkatedrálist is (kívülről). Tartson velünk egy finom gasztronómiai élvezetekkel fűszerezett borkóstolós vacsorára Valletta óvárosában (aki nem vesz részt a kiránduláson, a vacsoráját a három fakultatív vacsora alapján a szállodában fogyasztja el).

4. nap:
Búcsú hajózás a Grand Harbour-ban. Málta – Budapest (repülővel)Reggeli után a Grand Harbour, Három Város és Valletta által határolt öbölbe érkezünk. Fakultatív ajánlatunk: hajóról búcsúzunk Máltától, ringatózva tekintünk fel a Felső Barakka tér magasságaiba, be-betekintünk a Három Város által határolt tengeröblökbe, láthatjuk Málta múltját, jelenét és jövőjét. Aki nem vesz részt a fakultatív hajózáson, szabadidejét egyénileg tervezheti Sliemában. Transzfer a repülőtérre, és hazautazás Budapestre.x


Tudnivalók az árról

Az ár tartalmazza:
- Utazás repülőgéppel
- Transzfer
- Közlekedés
- Szállás
- Ellátás megadott szerint
- Idegenvezető
- Egyéb leírás szerint
- Útlemondási biztosítás

Külön fizetendő:
- Repülőtéri illeték
- Utasbiztosítás
- Fakultatív programok
 
Töltődik a foglalási lap




Keresés
8 885 utazás 351 451 indulási időpontja között.
Utazási magazin


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás