Mauritius, Belle Mare: Long Beach Golf and Spa Reosrt 5*, félpanzióval, repülővel

Kedvencek közé     Nyomtatás     Küldje el ismerősének!        Azonosító: 178661
Lejárt ajánlat
Ellátás: félpanzió
Szálláshely:5*
Indulás:Budapest
Utazás:repülővel
Típus:nyaralás

Ország: Mauritius
Város: Belle Mare

Szállás / program részletes leírása



Mauritius: Afrika keleti partjától kb. 3000 km-re, Madagaszkár mellett található ez az egzotikus, vulkáni eredetű trópusi sziget, amelyhez néhány körülötte elhelyezkedő atoll is tartozik. A sziget óriási ragyogó smaragdnak tűnik a szikrázó napfényben, különlegessége, egyedisége történelmén túl gazdag növény- és állatvilágában is megmutatkozik. Mauritiust nevezték már "Ezüst földnek", a Hattyúk szigetének, majd 1598-ban a holland kereskedők által kapta mai nevét. Mauritiust még nevezhetjük az "Örök nyár" szigetének is, hiszen a tengerpart vonulatában az éves átlaghőmérséklet 19-31 Celsius fok körüli. A nyár novembertől áprilisig, a tél pedig májustól októberig tart.

A sziget 67 km hosszú és 46 km széles, alapterülete 1865 km2. Először hollandok, majd franciák, később pedig az angolok gyarmatosították és csak 1968-ban vált  függetlenné. 1992 óta köztársaság. A sziget fővárosa Port Louis, amely örökségként még ma is az Indiai-óceán kapuja. Elővárosaival egy lüktető, forgalmas nyugat-európai kikötővároshoz hasonlít. Ez a sziget kereskedelmi és üzleti központja is. A szigetlakók szeretettel fogadják a távolról ide érkező turistát. A vulkanikus eredetű sziget 160 km hosszú, fehér homokos tengerpartján kívül még csodálatos látnivalókat kínál az idelátogató számára. Káprázatos látványt nyújtanak a botanikus kertek, a cukornád- és trópusi gyümölcs ültetvények hatalmas területei. A sziget érintetlen erdeiben szarvasok, vaddisznók és makákó majmok élik világukat szabadon. A sziget őshonos nagytestű galambféle madara, a DODO madár mára sajnos már a kipusztult fajok egyike. Ennek a madárnak a jelképe sok helyen feltűnik, pl. a Mauritius légitársaságnak is ez a madár a jelképe.

Beutazási, tartózkodási és munkavállalási feltételek:

 

A magyar állampolgárok  meghatározott feltételek teljesítése esetén vízummentesen utazhatnak be az országba (az utazás időpontját hat hónappal meghaladó érvényességű és két üres oldallal rendelkező útlevél; visszautazásra szóló, érvényes repülőjegy; visszaigazolt szállásfoglalás; jogosultság a származási/tartózkodási hely szerinti országba történő belépésre; a tartózkodáshoz szükséges anyagi feltételek igazolása (100 USD/nap). Az utazáshoz ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése.  

 

Hazautazáskor kilépési illeték fizetendő a repülőtéren, ami 400 MUR, körülbelül 15€/fő. 

Mind a pihenni vágyóknak, mind a búvárprogramok kedvelőinek csodálatos üdülést, varázslatos élményeket kínál ez az egzotikus világ.
Tekintse meg ide kattintva kedvcsináló videónkat >>

 

Long Beach Hotel 5*

 

A szálloda a sziget keleti oldalán, Belle Mare-ban található, közvetlenül a fehérhomokos strandon. A reptér kb. 55 km-re található. A szállodát az elhelyezkedése lehetőséget ad a hétköznapi fáradalmak kipihenésére és teljes felfirssülésre, mert a sziget keleti oldala kevésbé mozgalmas mint a nyugati oldal, a hotelek elszeparáltabbak. 

 

 Szobák

A hotelben 253 szoba található.

 

Standard tengerre néző szoba: a 60 m2-es szobák a strandtól számítva a 2. sorban találhatók, zuhanyzóval, fürdőkáddal, hajszárítóval, TV-vel, rádióval, telefonnal, internet csatlakozóval, klímával, minibárral, kávé és teafőzővel, széffel, erkéllyel felszereltek és a tengerre néznek. 2 felnőtt és 2 gyermek elhelyezése lehetésges.

 

Superior strand szoba: a 64 m2-es szobák az első sorban találhatók, terasszal vagy erkéllyel felszereltek és a tengerre néznek. 2 felnőtt és 2 gyermek elhelyezése lehetésges.

 

Deluxe strand lakosztály: a 132 m2-es lakosztályok tágasak, külön nappali és hálószobával, terasszal felszereltek. 2 felnőtt és 1 gyermek, vagy 3 felnőtt elhelyezése lehetsége.

 

Családi szoba: a 84 m2-es szobák nappali és hálószobával, 2 TV-vel, fürdőszobával, külön zuhanyzóval felszreltek és a kertre néznek. 2 felnőtt és 3 gyermek elhelyezése lehetsége.

 

Gyermekkedvezmények.

 

11 éves korig díjmentes szállás

 

Angels by Sun Kids Club

 

Gyermekfelügyelet

 

Gyerekklub minden nap programokkal 10 és 21.30 között

 

Tiniknek

 

Waves Club 12-17 éves kor között

 

Ellátás: Félpanzió

Reggeli és vacsora büférendeszerben. Felár ellenében all inclusive ellátás (reggeli, ebéd, vacsora, napközbeni snack, alkoholos és alkoholmentes italok, minibár fogyasztás)

 

Spa és wellness

Thali sense francia fejelesztésű kozmetikai és thalassotherápiás kezelések. Egyéni és páros kezelő helyiségek. 51 m2 hammam. Szépségszalon.

 

Szabadidő és sport

Térítésmentesen: fitnesz terem és fitnesz órák, kajak, üvegaljú hajó, snorkelezés, szörf, vizilabda, teniszpálya, tollaslabda, strandröplabda, kosárlabda, foci, lábtenisz, minigolf, mászófal, golf

 

Felár ellenében: búvárkodás, horgászat, vizisí, banán, jetski, kite szörf, katamarán, kerékpár

 

Nászutas és évfordulós kedvezmények

 

Egy üveg pezsgő

 

Gyümölcstál

 

Póló és strandruha ajándékba

 

15% kedvezmény a spa szolgáltatások árából

 

Félpanziós vagy all inclusive foglalás esetén gyertyafényes vacsora egy alkalommal italok nélkül, valamint snack és koktél érkezéskor

 

Strand lakosztály foglalása esetén csokoládé bekészítése a szobában

 

A fenti kedvezmények nászút estén a házasságkötést követő egy évben és minden 5. házassági évfordulón vehető igénybe.

 

Program:

1. nap: Elutazás Budapestről. 

2. nap: Érkezés Mauritiusra a menetrend függvényében, majd transzfer a szállodába. (igény szerint magyar vagy angol nyelvű transzfer)

3-8. nap: Pihenés a szállodában. Falultatív programlehetőségek, akár magyar nyelven is, kérje a programokról szóló tájékoztatónkat.

9. nap: Menetrend függvényében transzfer a repülőtérre és elutazás Mauritiusról.

10. nap: Érkezés Budapestre a reggeli órákban.

 

Az ár NEM tartalmaz magyar nyelvű idegenvezetést. Felár ellenében magyar nyelvű fakultatív programok foglalására is van lehetőség.

 

Hosszabbítás: ha egy hét nem elég, akkor foglaljon akár 9 vagy 14 éjszakás turnust! Erre kérje irodánk ajánlatát.

 

Figyelem:  a részvételi díj a repülőgépek és a szálloda telítettségének függvényében változhat, emelkedhet, így érdemes mielőbb helyet foglalnia! Foglalás után a név nem módosítható, kérjük az útlevélben szereplő pontos nevet adja meg, 24-48 órára félretesszük Önnek a helyeket!  
Irodánk nem felel a repülőgép járatok azonos napon belüli esetleges időpont változásaiért, illetve az azok miatt esetlegesen fellépő károkért. A hotel bejelentkezés 14:00-tól lehetséges, a hotel kijelentkezés 10:00-ig lehetséges. A repülőjegy és szállás nem módosíthatóak, nem lemondhatóak, betegségről szóló igazolás esetében amennyiben Ön rendelkezik útlemondási biztosítással 80-100% térítés vehető igénybe.

 

 



Tudnivalók az árról

Az ár tartalmazza:
- repülőjegy,
- szállás a megadott éjszakára, 
- all inclusive ellátás,
- transzfer


Külön fizetendő:
- repülőtéri illeték,
- foglalási díj,
- transzfer (igény esetén privát transzfer)
- fakultatív betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás 870 Ft/fő/nap 
- fakultatív útlemondási biztosítás 1 millió forintos szerződés összegig  1,3%, 1-6 millió forintos szerződés összegig 2,5%
(20% önrészes, de ha megköti hozzá a foglaláskor a fenti betegség biztosítást is, akkor önrész nélküli lesz, azaz lemondás esetén 100%-ot térít a biztosító)
UTÓLAG NEM KÖTHETŐ, CSAK FOGLALÁSKOR!

 

 

Helyben fizetendő:

- kilépési illeték kb. 15 € (repülőtéren)

 

Magyar nyelvű fakultatív programokról érdeklődjön irodánkban. 

 
Töltődik a foglalási lap








© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak Napelemes rendszerek, energiahatékonysági beruházás